Szia! Itt Vajai Klaudia, a LOVE, WEDDING & CO. megálmodója. Úgy örülök, hogy olvasod soraim. Olyan régóta készülök erre a bejegyzésre. Jó ideje szeretném az előző két blogomat picit felturbózni, egybe sűríteni, picit többet mutatni magamból, de eddig mindig volt valami, ami miatt toltam magam előtt az írást. Most viszont, az ősz beköszöntével végre találtam rá időt.
Nagyon sűrű hónapok állnak mögöttem. Nem akármilyen szezonunk volt, sőt még van is. Igen, egészen október végéig esküvőzünk. Majd szépen lassan elbúcsúzunk a 2017-es Pároktól, hogy helyet kapjanak a 2018-as izgatott Menyasszonyok és Vőlegények. Annyira élménydús ez az időszak, de erről és az esküvőt követő depiről majd egy következő bejegyzésben mesélek.
Amíg ez a bejegyzés nem készül el, olvasd el a "rólam" menüpontot, hogy jobban megismerj és ha bármilyen kérdésed támad az esküvőszervezéssel kapcsolatban, fordulj hozzám bizalommal. Keress a megadott "elérhetőségeim" bármelyikén. Nagyon fogok neki örülni.
Ha pedig tetszett a bejegyzésem és szeretnél továbbiakat olvasni tőlem, kérlek jelezd ezt egy like-kal, hogy motiválj vele.
Köszönettel,